Tizenhárom éve már, hogy Ripley, a „Nostromo” űrhajó szüze átesett az első kereszttüzkeresztségen. Tizenhárom éve már, hogy a titokzatos, elpusztíthatatlan Idegen, a Kollektív Félelem Acélkolosszusa, a Megfoghatatlan Mechanikus Metaforája kiirtott, felfalt vagy feloldott minden útjába kerülő élőlényt, szinte válogatás nélkül, de azért többnyire férfiembereket. Csoda-e, hogy az utóbbi időben – az elmúlt 13 évben – Ripley hadnagy nemigen találta a helyét: sehol egy kis szexuális fenyegetettség, csak a nagy Idegen. Mindig számítani lehet rá, akár a mensesre.
Ha hihetünk Lux Elvirának – nyolcvanezer eset tanulmányozásával a háta mögött miért ne hihetnénk tizedmásodpercre egyidős az emberi agyban keletkező két inger: az orgazmus és a korai magömléstől való félelem. Persze nemcsak ez derül ki a „Szexkontroll” című, a napokban megjelent könyvéből, hanem az is, aminek végül is következménye egy olyan típusú film, mint A VÉGSŐ MEGOLDÁS: HALÁL 3.
David Fincher minden vágya, hogy örömet szerezzen öreg és fiatal Alien-rajongóknak, tehát az unalmas előjáték hanyagolásával azonnal a lényegre tér. Ripley hadnagy két folytatás után is él – csak később derül ki, nemcsak él, hanem társproducere is saját szenvedéseinek -, sőt túlél. A Sárgászöld Vibráló Tojás Egykori Lakója, az Idegen ezúttal unalmában a hibernáló berendezéssel babrál, amelynek következtében megreped az üveg, tárgyak olvadnak meg és bekapcsol az automatika. A szörnyű zuhanást-az Alien-filmek visszatérő motívuma az űrkomp leválása az anyaűrhajóról (újabb fejezetek nyílnak a scifi-kedvelő szexuálpszichológusok előtt) – Ripley a Fiorina Fury 161. bolygó strandján fejezi be, aztán a díszletek bemutatását követően kiderül: neki még haj, az összes többi lakónak viszont vaj van a fején. Az utóbbiak mindösszesen gyermek- megrontók, apagyilkosok, anyaszomorítók továbbá DUPLA Y-KROMOSZÓMA-tulajdonosok, nem mehetnek a napra, ólombányában gályáznak, és ha nem lennének betojva a rájuk zúdított Nagy Túlélőtől, ráhajtanának a hadnagyra, akiről kiderül – nem is szűzül.
Mielőtt Ripley kopaszra borotválná a koponyáját, sor kerül más szexuális kilengésekre is, nevezetesen Clemence raborvossal (mellesleg: az orvoslás rabjával) felboncolják a második folytatásból megismert kislány tetemét, kisvártatva pedig a bolygó kutyája – szerintem egy hím Rotweiler – életet ad Rémálmaink Banánfejű Kolosszusának. Még el sem telt harminc perc, de Fincher máris bemutatja, mi lett az elbliccelt autogéntréning-órák következménye, bombasztikus kilövellései elborítják a vásznat, és szomorúvá teszi az ízlésüket még nem teljesen elvesztett embereket.
A Végső megoldás: Halálban majdnem minden fordítva történik; az elején kezdődik a vége, a simogatás nem kéjes hanem kedélyborzoló, az erekció pedig alig-alig tart, mindössze pár lökésig. Nemi szerencsénkre, Fincher az utójátékban – eltart még egy darabig – jó, a képek arról mesélnek, hogy ismeri a műfajt előkészítő jelentős művészeket, sok filmet látott (köztük a fontosakat is!), elméletben megfelelő gyönyörszerző, a gyakorlatban azonban felsül. Ha az Alien-filmeknek nem lesz folytatása, elsősorban neki köszönhetjük. Nekapkoddelbébi!… mondta a Szépség, de a Szörnyeteg akkor már túl volt mindenen. Jeanne D’Arc—Ripley az izzó ólomfürdőben örökké tartó házasságra lép a Terminátorral.
Ligeti Nagy Tamás Reform 1992. október
Az eredeti cikk:
