Mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy film bemutatásával csaknem egyidőben az annak alapjául szolgáló (vagy az abból írt) regény is megjelenik. így volt a közelmúltban is: a mozikban vetítették az „A bolygó neve: halál” c. filmet, „A Nyolcadik utas: a halál” folytatását, s ezzel egyszerre jelent meg a Kozmosz fantasztikus sorozatban Alan Dean Foster hasonló című könyve is. Hasonló? Tudjuk: nálunk imádják a címeket teljesen átalakítani, s így lett az Idegenből, majd az Idegenekből is az, ami.

A fordítási szerződésen pedig ilyen címen szerepelt a könyv: „A szörnykirálynő”. Miért? Ki tudja? – E közbevetett megjegyzést a pécsi Nemes Ernő, a MÉV IV. bányaüzemének a vájára tette, aki történetesen a szóban forgó könyv fordítója.

Bányász és műfordító?

Nemes Ernőnél ez „csak úgy” jött, s most őszintén zavarban van, amikor az előzmények felől faggatom. Nem, nem volt különösebben jó magyarból — a Nagy Lajosba járt —, ugyan felolvasták néha, mint jót, egy-egy dolgozatát. S ráadásul német tagozatra járt. Fordítani pedig angolból fordít. A nyelvvel a beat-nemzedék tagjaként került kapcsolatba: társaival azért kezdtek angolt tanulni, hogy megértsék, miről szólnak az új dalok. Nos, sokkal okosabbak nem lettek, számára viszont megmaradt a nyelv, amit tovább művelgetett és elsőként W. Golding: A legyek ura c. könyvén rágta át magát. Aztán jött a sci-fi. Valamikor a 70-es években keletkezett az első fordítása, azóta mintegy száz novellát és kilenc regényt, közte Orwell: 1984-ét („Iszonyatosan nehéz könyv volt, az Idegen miatt létbe is szakítottam a fordítását…”) ültetett át magyarra, s most dolgozik a tizediken, Brian W. Aldiss: Melegházán. Ez egy képzelt atomháború után játszódik, amikor a föld uralkodó élőlényei az állati kegyetlenségűvé vált növények, s ezekkel viaskodik a megmaradt maroknyi ember. Különben Aldiss a kedvence, őt tartja az egyik legnagyobb mai sci-fi írónak (itthon elsőként évekkel ezelőtt a Szürkeszakáll c. regénye jelent meg), aki a nyáron nálunk rendezendő nemzetközi sci-fi kongresszus vendége lesz, s Nemes Ernő máris izgalommal készül a vele való esetleges találkozóra.

Miért Aldiss és miért nem a sci-fi más nagyjai?

Az amatőr fordítók mind Bradbury-vel és Asimovval kezdik, ezért is fordultam én Aldiss felé. Asimov? Azért nem tudom megkedvelni, mert túlságosan termékeny, nehéz eligazodni a most már a 400 felé közelítő munkái között. Bradbury? Ma már a műfaj klasszikusa és igen nehéz fordítani. A. C. Clarke? A nagyok közül még őt tudom elfogadni, igen ötletgazdag és a művei széles skálán mozognak.
Clarke-kel kapcsolatban van egy személyes élménye. A jeles író a Brit Sci-fi Társaság elnöke, s a közgyűlés az ő javaslatára vette fel Nemes Ernőt 1986-ra egy évre tiszteletbeli tagnak.
Visszatérünk az Idegenekhez. 170 000 példányban jelent meg, ez kétségtelen siker (annak idején a Kozmosz-sorozat indulásakor Asimov: A halhatatlanság halála c. könyvét még 15 000 példányra érdemesítették), Nemes Ernő mégsem igazán elégedett:
Foster nem az az igazi… Pongyola író, nem is a saját ötleteit dolgozza fel, odakint sem szeretik igazán, mert túl könnyű fajsúlyú.

Hársfai István
Dunántúli Napló, 1988. május